A sáfrány latin nemzetségneve, a crocus, a görög krokosz ’fonál’ jelentésű szóból származik, amely a bibe fonálszerű alakjára utal. A magyar elnevezés a középfelnémet safran vándorszóból ered, melynek végső forrása az arab sahafaran, zafran ’sárga’ jelentésű kifejezés. A sáfrány már az ókorban is fontos fűszernövénynek számított, gyógyhatása mellett ételek ízesítésére és színesítésére, a bibében található festékanyag miatt pedig ruhák és vásznak festésére használták.
Sáfrány ábrázolása egy 14. századi kéziratban (Tacuinum Sanitatis Manuskript, Cod. Ser. n. 2644, fol. 40v Österreichische Nationalbibliothek ca. 1390–1400. Fotó: Wikimedia Commons)
Dioszkoridész (Kr. u. 40–90) görög orvos szerint a legkellemesebb illatú valamennyi növény közül, emiatt sokszor a vánkosokat és a párnákat is sáfrányvirággal töltötték meg, de bort is ízesítettek vele. Az ókorban afrodiziákumnak tartották, gyakran sáfrányt szórtak a hitvesi ágy köré. Kleopátra állítólag sáfrányos tejben fürdött, mielőtt udvarlóit fogadta volna, a görög mitológiában Zeusz és Héra menyegzőjén sáfrányerdő nőtt a két istenség nászágya körül.
Az aranyszínű növény a mai napig az egyik legdrágább fűszer, ára évtizedeken keresztül az aranyéval vetekedett. Hamar a gazdagság és a magas társadalmi pozíció szimbólumává vált Európában, ahol a sáfránykereskedelem olyan mértékeket öltött, hogy „sáfrányügyi hivatalokat” kellett felállítani a minőség szigorú ellenőrzésére. A budai jogkönyv szerint a 13. század közepén a budai piacokon is figyelték a sáfrány minőségét. Mivel egyetlen kilogramm sáfránybibe kinyeréséhez mintegy 160 000 virág szükséges, amelyeket kézzel kell leszüretelni, érthető a növény „aranyára” és gyakori hamisítása.
Kézzel színezett vadsáfrány ábrázolása. (Petrus Andreas Matthiolus: Kreutterbuch (...), 1586. MNM–Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár, Régi Könyvgyűjtemény. Fotó: Blahák Eszter)
A sáfrány gyógyhatását már Hippokratész (Kr. e. 460. – Kr. e. 377 k.) is említi, női betegségekre, szív- és szembántalmak ellen ajánlották. A népi gyógyászatban ujjkörömfertőzés elleni kenőcsöt készítenek belőle, a forró vízben áztatott bibeszárból készített italt pedig szívinfarktus megelőzésére és a menstruáció elősegítésére használták. A pestis idején népszerű gyógyszerré vált a járvány ellen, azonban az aranyszínű fűszernövény nagy adagban mérgezést okozhat!
A második képen látható, kézzel színezett vadsáfrány, melyet a sáfrány hamisítására használtak, Petrus Andreas Matthiolus, itáliai származású orvos és botanikus 1586-ban megjelent herbáriumából származik. A kötetet könyvtárunk Régi Könyvgyűjteménye őrzi.
Bohacsek Dóra
Irodalom:
Matthiolus, Petrus Andreas: Kreutterbuch (...). Frankfurt am Mayn, 1586.
O’Connell, John: The Book of Spice: From Anise to Zedoary. London, 2016.
Rácz János: Gyógyhatású növények. 250 gyógynövény leírása, nevének magyarázata és gyógyhatásának ismertetése. Budapest, 2014.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.