TINKTÚRA

A kórtan alapját a kórbonctan, azaz az anatomia pathologica adja és a boncolások során, a különböző szervekben szabad szemmel is látható, betegségek következtében jelentkező alaki változásokat figyeli meg. A 19–20. század fordulójára már igencsak megszaporodtak a boncolások, hiszen egyre több klinikus is a boncasztal mellett bővítette gyakorlati ismereteit. A boncolások egy része így fokozatosan kikerült az egyetemek felügyelete alól, és a kórházak falai közé költözött. Magyarországon az első kórházban működő proszektúrát 1870-ben a Szent Rókus Kórházban hozták létre, élére pedig ideiglenesen Ajtay K. Sándort (1845–1917), az államorvostan professzorát nevezték ki. Ajtay volt az első közkórházi boncolóorvos hazánkban, de a boncjegyzőkönyvek tanulsága szerint már az ő működése alatt Genersich Antal (1842–1918) is bekapcsolódott a kórházi proszektúra munkájába. A 19. században a patológus munkájához még szorosan hozzátartozott a szervek preparálása és a holttestek balzsamozása is. Arányi Lajos (1812–1887), aki munkásságának kezdetén a maga pénzén bérelt bonctermet és laboratóriumot és fizetést sem kapott, a balzsamozásokból tartotta fenn magát. Arányi volt az, aki mintegy 3500 preparátumából múzeumot hozott létre, melynek anyaga a háború alatt nagyrészt elpusztult.

Boncteremben. 1920-as évek, Budapest. (MNM–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. Fotó: Blahák Eszter)

A betegségek hatására a különböző szervek szöveteiben, sejtjeiben olyan elváltozások is megjelennek, melyeket szabad szemmel nem láthatunk; ezeket a mikroszkopikus változásokat a kórtan másik ága, a histologia pathologica vizsgálja. A mikroszkóp felfedezése, majd elterjedése új dimenziókat nyitott meg a kóros folyamatok vizsgálatában. Marie François Xavier Bichat (1771–1802), valamint Rudolf Virchow (1821–1902) munkássága szolgáltatta a histologia pathologica különböző ágainak meggyökeresedését a tudományos kutatásban. A kórtanban, az 1930-as években máig ható változások történtek. A technikai fejlődés új utakat nyitott meg a patológia számára és ez magával hozta módszereinek bővülését is. Az elektronmikroszkópot 1931-ben a német Ernst Ruska (1906–1988) fejlesztette ki. Az elektronmikroszkóp lehetővé tette, hogy a patológiai kutatások tárgya is bővüljön; a tetemek, holt sejtek és szövetek vizsgálata mellett, a kutatás az élő sejtek felé fordulhatott. Ma már a patológusok munkája közvetlenül és sikeresen befolyásolja a diagnosztikai és prognosztikai eredményeket.

Pillanatképek a magyar patológia történetéből

A Memoranda der pathologischen Anatomie für Practiker und Gerichtsärzte (Kórbonctani feljegyzések gyakorló és törvényszéki orvosok számára, 1855) című könyvének mottójául Arányi a „rövid, igaz, érthető, gyakorlatias” szavakat választotta. Ezzel azonban nemcsak könyvének alaphangjára és felépítésére utalt, hanem mintegy egész munkásságát is jellemezte. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy Arányi hangütése sokban jellemzi a magyar patológia történetét is, hiszen az a szikár, szigorú gondolkodásmód és munkamódszer, amely Arányit jellemezte, vissza-visszaköszön az utódok munkájában, és a magyar patológusok teljesítményét a kezdetektől elismerő nemzetközi kapcsolatokban is. Hazánkban a patológia alapjait – talán nem túlzás állítani – az utolsó polihisztorok egyike, Arányi Lajos rakta le. Alapos képzésben volt része, otthonosan mozgott a nyelvek, a művészetek, a jog és a bölcselet világában. Az 1831-es kolerajárvány idején fordult a medicina felé. Pesten, majd Bécsben tanult és 1844-ben a pesti egyetemen a kórbonctan rendkívüli tanára lett. Elévülhetetlen érdemeket szerzett nemcsak szervező- és alapítómunkája, hanem szakmai tevékenysége révén is. Kollégájának, Genersich Antalnak a munkásságát a sokrétűség jellemezte. Talán a tuberkulózissal kapcsolatban folytatott kutatásai nevezhetők a legjelentősebbeknek, de foglalkozott a kövességekkel is. Először írta le az alkoholos szívizom-elváltozást, és felhívta a figyelmet a neurofibromatózis örökletes jellegére.

Arány Lajos (MNM–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. Fotó: Blahák Eszter)

Buday Kálmán (1863–1937) a fertőző betegségek kutatásában játszott fontos szerepet, felfedezte és leírta a róla elnevezett új baktériumtörzset, a bacillus butyricus cadaveris Buday-t. Igen jelentős volt tankönyve, a Kórboncolástan (1914). Pertik Ottó (1852–1933) leírta a róla elnevezett orr-garat divertikulumot. Érdemei közé tartozott a Fővárosi Bakteriológiai és a Központi Fertőtlenítő Intézet megszervezése. A basalsejtes rákot önálló betegségként először Krompecher Ödön (1870–1926) írta le, mely munka Jénában 1903-ban német nyelven is megjelent. Baló József (1895–1979) a vírusok által okozott betegségeket kutatta. Legjelentősebb munkái közé tartozik a Baló-féle betegség leírása és az elasztáz nevű enzim felfedezése. Entz Béla (1877–1959) szerteágazó kutatásokat folytatott, mégis talán egyik legjelentősebb kutatási eredménye, hogy elsők között mutatott rá a leukémia daganatos jellegére. A polarizációs mikroszkópia területén Romhányi György (1905–1991) ért el elévülhetetlen érdemeket. Haranghy László (1897–1975) is azok közé a kutatók közé tartozott, akik tudományos tevékenységüket nem szűkítették egy-egy szakterületre. Sokrétű munkája folytán, az öregkori tuberkulózis tanulmányozása közben jutott el a gerontológiához, illetve az új tudományág hazai bevezetéséhez.

A 19. század közepén a magyar orvosképzésben helyet kapó új diszciplina, a kórtan, a 20. század elejére izmosodott meg annyira, hogy a tudományterületen dolgozók úgy érezhették, szükségük van egy szakmai szervezetre. Bár a társaság megalapítására irányuló kezdeményezések a század elejére datálhatók, a Magyar Pathologusok Társasága hivatalosan 1932-ben alakult meg, a Buday Kálmán (1863–1937) elnökletével tartott első nagygyűlésen. A társaság a szakma minden területén összefogta és segítette az együttműködést.

Dr. Szabó Katalin

Irodalom:

Bodó M. – Honti J. – Sugár J. – Tanka D.: A magyar patológia története. Budapest, Medicina, 2005.

Genersich Antal Emlékkönyv. Budapest–Marosvásárhely, Genersich Antal Alapítvány–EME Orvostudományi Szakosztály, 1994.

Kendrey G.: Baló József patológus professzor és iskolája. Budapest, Primed-X Kft, 2004.

Szende B. – Korényi-Both A.: The 130 years old first autopsy protocols and the catalogue of museal specimens of the Institute of Pathology, Budapest University, written by Lajos Arányi. Acta Congressus Internationalis XXIV. Historiae Artis Medicinae Budapest, 1977. 437–440.

Szende B.: A magyar pathológia egyetemi oktatói, Arányitól napjainkig. Communicationes de Historia Artis Medicinae 147–148 (1994) 71–76.