TINKTÚRA

Még a viharos 20. században is ritkaságnak számít, hogy két ember életét annyi világfordító történelmi esemény befolyásolja, mint Ungár Imre (1914–1987) és Scherer Éva (1913–1998) orvosházaspárét, s hozzá még választott szakterületükön, a tüdőgyógyászatban is olyan áttörések következzenek be szakmailag aktív éveikben, mint az övékén. Csöppet sem szokványos pályafutásuk történetét egy, a születésük századik évfordulójára megjelent könyvecskéből ismertem meg (Centenáriumi emlékezés Ungár Imre és Scherer Éva orvos házaspárra [2014]). Ezen a helyen életük indiai szakaszára fókuszálva teszem közzé a történetüket.

Dr. Ungár Imre

Dr. Scherer Éva

Ungár Imre Budapesten született zsidó polgári családban. Orvosnak készült, de a numerus clausus miatt nem vették fel a budapesti orvoskarra, így Bécsben végezte tanulmányait. Itt ismerte meg leendő feleségét, a szociáldemokrata hagyományokon nevelkedett Eva Scherert, akinek családja erős szálon kötődött a korszak orvoslásának társadalmi problémák iránt érzékeny ágához. Nagyapja, Paul Hönigsberg gazdag zsidó kereskedőcsalád gyermekeként választotta az orvosi pályát – elsőként a családban, és a szegények orvosa lett. (A „szegények orvosa" hivatalos cím is volt a neve mellett). Tizennégy éves gimnazistaként eljött Pestre, jelentkezett Kossuth seregébe, de fiatal kora miatt hazaküldték Bécsbe (dr. Ungár Anna szíves közlése). Eva nagyanyja nőjogi aktivista, édesanyja, Clara Hönigsberg a bécsi orvosegyetemen Ludwig Teleky társadalomorvostani szemináriumának hallgatója és előadója volt. Az első öt nő között végzett a bécsi orvosi egyetemen, amely addig nem vett fel nőket. Nyolc évvel idősebb nővére volt a legelső, akinek sikerült kiharcolnia, hogy orvosi diplomát kapjon Bécsben.

Scherer Éva, mellette nővére, Grete és Ungár Imre. Bécs, 1939.

Az Anschluss után, 1938-ban Imre és Éva származásuk miatt elhagyni kényszerült Bécset. Jó barátjuk, a posztgraduális képzésen Bécsben tartózkodó fiatal indiai orvos, dr. Santosh Kumar Sen (1910–1979) segített nekik, hogy Indiába emigrálhassanak, és ott orvosi állást kapjanak. Indiába tartván egy darabig Thaiföldön (akkoriban még Sziám) időztek. Thaiföld 1941-ig semleges státusú volt, és egy ideig vízumkötelezettséget sem írt elő, így fontos tranzitállomása volt a menekülteknek. Az 1930-as években ez legalább nyolcvan osztrák zsidó menekült, köztük számos orvos, így Imre és Éva számára tette lehetővé, hogy elhagyják a náci Német-Ausztriát. Bangkokban kisszámú zsidó közösség élt, amely a 17. század elejéig vezette vissza magát és kereskedelemmel foglalkozott. A menekültek befogadását ők is segítették. Imre és Éva egy zsidó menekültotthonban várták az indiai tartózkodási engedélyt, amely három hónap múlva meg is érkezett a bangkoki indiai konzulátusra.  

Scherer Éva és Ungár Imre Indiában, az esküvőjük előtt.

A bevándorlási engedélyt dr. Santosh Kumar Sen szerezte meg számukra. Santosh szülei, akik maguk is orvosok voltak, a hindu felső osztályhoz tartozván jómódban éltek Új-Delhiben, így szívesen befogadták Imrét és Évát. Santoshról érdemes megjegyezni, hogy sebészként maga is szép karriert futott be, és hírnévre tett szert mind az indiai, mind a nemzetközi sebészetben. Első külföldi tanulmányútja során, amikor Imréékkel is megismerkedett, a legjobb mesterektől tanult: Bécsben többek között a modern baleseti sebészet atyjaként számon tartott Lorenz Böhlernél, majd Berlinben a korszerű mellkassebészet úttörőjénél, Ferdinand Sauerbruchnál. Santosh pályája során jelentősen hozzájárult a tüdőtuberkulózis sebészeti kezelésének fejlesztéséhez Indiában és úttörő szerepet játszott a szívsebészet indiai meghonosításában is.

Házasságkötés Kangrában 1939 októberében.

Átmeneti delhi tartózkodásuk után Imre és Éva missziós kórházakba kerültek, de egymástól távol: Imrét a nyugat-indiai Gujarat állam Patan nevű városában fogadták, Évát pedig a nyugat-himalájai Kangrában, Patantól kb. 1300 kilométerre. Patanból Imrét hamarosan továbbküldték, hogy a tuberkulózis sebészetére specializálódott dr. Friedmod-Möllernél (sic) tanuljon. A különböző források adatait összevetve a Scherer Éva visszaemlékezésében szereplő orvost nagy valószínűséggel dr. Christian Frederick Frimodt-Møller (1877–1943) dán misszionárius orvosként, az intézményt pedig az általa alapított tuberkulózisközpontként (Union Mission Tuberculosis Sanatorium) azonosíthatjuk. A jól felszerelt, 350 ágyas kórház, amelynek első orvosfelügyelőjévé az alapítót nevezték ki, 1912 óta működött a dél-indiai Madanapalléban (Andhra Pradesh állam) és nagy szolgálatot tett az akkoriban rohamosan terjedő indiai tuberkulózis kezelésében. Megjegyzendő, hogy egészen addig az orvoslás – valódi ellenszer híján – pusztán a szanatóriumi kezelésekre, fekvőkúrára, jó levegőre hagyatkozott a tüdőgümőkór kezelésében, így annak, hogy az Egyesült Államokban már alkalmazott műtéti eljárások kezdtek elterjedni, hallatlan jelentősége volt. Indiában a tüdőbaj műtéti kezelését a misszionárius orvosok vezették be, s ebben az úttörő tevékenységben vehetett részt sebészként Ungár Imre, aki elsajátította, majd később önálló praxisában alkalmazta az új műtéti eljárásokat, tüdőműtéteket végezve az indiai Himalája orvosi és társadalmi szempontból marginalizált vidékén.

Scherer Éva (balról a második) kanadai kolléganőjével és két ápolónővel Kangrában, 1940 márciusában.

Scherer Éva Kangrában munkatársaival.

Köszönetnyilvánítás

Köszönetet mondok dr. Ungár Annának a fotók rendelkezésünkre bocsátásáért és megjelenésük lehetővé tételéért, valamint a Scherer Éva családjára vonatkozó egyes adatok közlésért.

Dr. Renner Zsuzsanna

Irodalmi ajánló:

Centenáriumi emlékezés Ungár Imre és Scherer Éva orvos házaspárra [2014]
Franz, Margit, Exil im Transit. Österreichisches Exil in Süd-, Südost- und Ostasien. In: Erinnerungen. Band 4,1. Exil in Asien, 44–69.
List, Eveline: Mutterliebe und Geburtenkontrolle – Die Geschichte der Margarethe Hilferding-Hönigsberg. Mandelbaum Verlag, 2006. (magyar nyelvű megjelenése előkészületben)
Nightingale, Florence: Notes on Hospitals. London, 1863.
Ungár, Eva: Ten Years in India. In: Erinnerungen. Band 4,1, 314–334.