„A tantuszt odaadom a konyha előtti tálalón valamelyik szakácsnénak s ez tiszta cseréptányéron kezembe adja az ételt s hozzá kanalat.” (Fényes László)
Az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Numizmatikai gyűjteményében őrzünk egy 24 milliméter átmérőjű hadifémből készült főzelék bárcát, amelynek elő- és hátlapján nehezen kivehetően, de a következő felirat olvasható: V ·KER · / NÉPHÁZ a hátoldalon pedig: FŐZE - LÉK.
Főzelék bárca, előlap. (MNM–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Numizmatikai gyűjteménye. Fotó: Blahák Eszter)
Az V. kerületi Népház néhány év előkészületi munka után 1911. április 23-án nyílt meg, az akkor még Lipótvárosnak nevezett budapesti városrészben, a Vág utca 12-14. szám alatti épületben.
A népjóléti és közművelődési intézmény létrejöttében a lipótvárosi törvényhatósági bizottság tagjai, Sándor Pál (1860–1936) országgyűlési képviselő és Bárczy István (1866–1943) polgármester mellett kulcsfontosságú szerepet játszott Hanvai Sándor (1857–1925). Az intézmény fenntartója az általa alapított V. kerületi Általános Közjótékonysági Egyesület volt. A befolyt tagdíjak, alapítványi támogatások mellett, a főváros is hozzájárult a működési költségekhez, de sokszor jótékony vacsoraesteket is tartottak, és az így befolyt összeget a Népházra fordították. Ilyen volt például 1911. november 26-án az Egyesült Lipótvárosi Polgári Kör társasvacsorával rendezett művészestélye, ahol többek között a Nemzeti Színház tagjai, Ligeti Juliska (1877–1945) és Rózsahegyi Kálmán (1873–1961) is közreműködtek. A Népháznak azonban alapvetően az intézményben működő foglalkoztató műhelynek és az eladott ételeknek a bevételéből kellett eltartania magát. Hanvaiék célja a Népház létrehozásával a tömegnyomor enyhítése volt, ezért is esett a választás a főleg kislakásos és munkáscsaládok által lakott környékre, a Vág utcára. Annak ellenére, hogy az V. kerület nagyobb összeggel támogatta a Népház létrejöttét, az mindenki előtt nyitva állt.
Az V. kerületi Népház, Vág utca 12–14. (Fotó: Hanvai Sándor: A Székesfővárosi V. kerületi Népház. Budapest, 1911.)
A Népház Orth Ambrus (1871–1931) és Somló Emil (1877–1939) tervei alapján készült, az utcára három emelettel nézett és több bejárattal rendelkezett: az első a gyermekotthonhoz, az első emeleti étkezőhöz, a könyvtárhoz, a nyilvános tanácsadóhoz és az intézeti személyzet lakásaihoz vezetett. Aki a középsőn lépett be, a népkonyhába és a főzőhelyiségbe érkezett. A harmadik ajtón a foglalkoztató műhelybe juthattak és ez volt az épületben működő éjjeli szálló bejárata is. Az udvarban kapott helyet a faaprító műhely, a kocsiszín és az istálló.
Népkonyhai étkező. (Fotó: Hanvai Sándor: A Székesfővárosi V. kerületi Népház. Budapest, 1911.)
A földszinten a főzőhelyiségek mellett lévő népkonyha vagy étkező egész nap nyitva volt, reggel és este kávét, teát, délben a foglalkoztató műhely munkásainak – lényegében a munka fejében – ingyen ebédet adott. Itt ebédelhettek azok a szegények is, akik a kerülettől utalványt kaptak. „Az eladást úgy kell érteni, hogy a fönt megjelölt árban az V. ker. elöljáróság is naponta sok utalványt ad, s vannak emberbarátok, a kik összevásárolnak egynéhány száz utalványt és kiosztják.” (Fényes László: Ötezer adag étel naponta.) Olyan is előfordult, hogy egy tehetősebb jótékony polgár egy napra szabad utalványt adott az egyesületnek, és ezért aznap mindenki ingyen kapta például a tésztaételt.
Nyilvános étkező. (Fotó: Hanvai Sándor: A Székesfővárosi V. kerületi Népház. Budapest, 1911.)
A külön bejáraton át megközelíthető első emeleti étkezőt (12 és 14 között volt csak nyitva) bárki látogathatta – „az ajtó mellett levő pénztárnál tantuszt vált arra, amit enni akar, ahogy az étlapon van.” (Fényes László: Ötezer adag étel naponta.) Tehát itt nem ingyen, de olcsón lehetett jóllakni. „A tantuszt odaadom a konyha előtti tálalón valamelyik szakácsnénak s ez tiszta cseréptányéron kezembe adja az ételt s hozzá kanalat.” Egy főzelék bárcát, étkezőjegyet, – vagy ahogy Az Újság című lapban a tudósító nevezi – tantuszt, 1914-ben nyolc fillérért lehetett a pénztárban váltani, s ezért fél liter feltét nélküli főzelék járt. A beszámoló megjegyzi, hogy a „kelkáposzta-főzelék (...) is legalább olyan jó volt, mint a vendéglőkben. És rendes, negyedrészbe vágott kel-fejek benne, krumpli is. Forrón kapta mindenki. (...) Tészta baraczkizes rizskása volt, hát ezen egy kicsit több lehetett volna a baraczkiz, de igen tisztességes és megehető volt.”– írta némi kritikával a lap tudósítója.
Főzelék bárca, hátlap. (MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Numizmatikai gyűjteménye. Fotó: Blahák Eszter)
Nagy Anita
Ajánlott irodalom:
Hanvai Sándor: Az emberbaráti intézményekről. Budapest, Magyar Nemzeti Szövetség, 1925.
Hanvai Sándor: A Székesfővárosi V. kerületi Népház. Budapest 1911.
Dr. Sidó Zoltán: A székesfővárosi V. ker. népház. A Társadalmi Múzeum Értesítője 4 (1912) 1–6; 1 (1912) 1–2.
Umbrai Laura: A szegényétkeztetéstől a népétkeztetésig: a budapesti népkonyhák története az első világháború éveiben. Múltunk (2018) 2, 132–165.
Elérhető: (http://epa.oszk.hu/00900/00995/00055/pdf/EPA00995_multunk_2018_02_132-165.pdf Utolsó megtekintés: 2022. november 25.)
Felhasznált források:
Ferenczi Imre: A lakásügy állása és haladása Magyarországon. Az V. kerületi Népház. Városi Szemle (1913) 690–692.
Ferenczi Imre: A népház. Munkásügyi Szemle (1911) 11, 333–336.
Fényes László: Ötezer adag étel naponta. Írások a szegényügyről IV. Az Újság (1914).
Az Újság, 1911. november 26.
A Népháza. Budapesti Hírlap (1914) 10.
Magyarország, 1911. április 23.
Fővárosi Közlöny (1912) 91, 3986.
Pesti Hírlap, 1913. december 13.
Pesti Hírlap, 1914. április 19.
A Népház. Az első év eredménye. Világ (1912)
Világ, 1913. október 11.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.