TINKTÚRA

150 éve, 1872. június 13-án indult Brémából az Admiral Tegetthoff nevű 30 tonnás, 100 lőerős gőzgéppel hajtott hajó, amelynek 24 tagú nemzetközi legénységében egyetlen magyarként vett részt dr. Kepes Gyula.

Az expedíció előkészítése

Az osztrák-magyar felfedező út célja egy „északkeleti-átjáró” megtalálása volt, vagyis a Jeges-tengeren keresztül utat keresni a Bering-szoroshoz és a Csendes-óceánhoz. A költségeket két arisztokrata állta: osztrák részről Johann Wilczek gróf (1837–1922), a bécsi földrajzi társaság elnöke 40.000 forinttal támogatta a tudományos utazást, magyar részről pedig gróf Zichy Ödön (1811–1894) nagylelkű támogatása tette lehetővé a költséges és kalandos vállalkozást.

Az Admiral Tegetthoff hajó a 19. század egyik leghíresebb haditengerészeti parancsnokáról, Wilhelm von Tegetthoff (1827–1871) osztrák tengernagyról kapta a nevét. Az expedíció egyik vezetője Karl Weyprecht (1838–1881) német geofizikus, a másik tudományos vezető Julius von Payer (1841–1915) katonatiszt és sarkkutató volt. Mindketten gyakorlott felfedezőnek számítottak, már korábban együtt kutatták a Novaja Zemlja szigetcsoport felé vezető utat. A hajó kapitánya az északi jégvilágot jól ismerő norvég Olaf Carlsen volt.

Az Admiral Tegetthoff hajó a jég fogságában. Részlet Julius von Payer 1876-ban megjelent könyvéből. (MNM–Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár gyűjteménye. Fotó: Ráczkevy Edit)

Hajóorvosnak dr. Kepes Gyulát (1847–1924) ajánlották be, aki 1870-ben végzett a bécsi orvosi egyetemen, majd a bécsi Rudolf Kórházban dolgozott. Két év szolgálati idő után kórházi főnöke, Anton Drasche tanár javaslatára vállalkozott erre a nehéz útra. Dr. Kepes Gyulának nem kisebb feladata volt, mint az élelmiszer- és vitaminkészletek, gyógyszerek előzetes beszerzése, a legénység kiválogatása, valamint az évekig tartó megerőltető úton a teljes személyzet fizikai és mentális egészségének megőrzése.

Dr. Kepes Gyula portréja a Vasárnapi Újságban, 1874. (Wikimedia Commons)

A matrózok kiválasztásában fő szempont volt, hogy teljesen egészséges, harminc év alatti, hegymászói gyakorlattal rendelkező férfiak legyenek, akik bírják a hosszú éhezést, a fizikai megpróbáltatásokat és nem fogyasztanak nagy mennyiségben alkoholt, mert az végzetes lenne a Sarkvidéken. Olasz, német és dubrovniki matrózokat válogattak az embert próbáló feladatra. A teljes „legénység” kiegészült hat szánvontató és két eszkimó kutyával, akiknek nagy hasznát vették a későbbiekben.

A Tegetthoff elhagyása. Részlet Julius von Payer 1876-ban megjelent könyvéből. (Wikimedia Commons)

Az Admiral Tegetthoff útja 1872. június 13-tól 1873. februárig

A brémai indulástól számított két hónapnyi út után, 1872. augusztus 20-án az Admiral Tegetthoff teste jégtáblák közé szorult, ezért nem tudták folytatni az utat a Bering-szoros felé, így északra sodródtak a 80. szélességi fok felé, majd 1873 februárjában már nyugat felé vitte őket a sodrás. A vastag falú hajó bordái nem törtek össze a 10-12 méter vastag jégpáncél fogságában, ezért szánkókon ki tudták menteni a legfontosabb dolgokat a jégtáblákra.

Szánhúzás az expedíció során. Részlet Julius von Payer 1876-ban megjelent könyvéből. (MNM–Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár gyűjteménye. Fotó: Ráczkevy Edit)

Vándorlás a jégmezőkön 1873 februárjától

Kepes doktor szakértelmét dicséri, hogy az élelmiszer és vitamin sokáig kitartott, de már szükséges volt pótolni az élelmet medve- vagy rozmárhússal. A medvevadászatoknál nagy segítség volt a hat szánhúzó kutya és a két eszkimó kutya bevetése. A vitaminkészlettel is takarékoskodni kellett, ezért az orvos naponta, személyenként adagolta ki a citromlevet, amelyet tokaji borral együtt fogyasztottak, valószínűleg jeges formában. A tokaji bornak erősítő hatása volt, a citrommal a skorbutot tudták sokáig megelőzni.

A Ferenc József-föld felfedezése, 1874. március

A második sarkvidéki tél után siker koronázta kitartásukat: 1874 márciusában érték el az addig ismeretlen, ember által soha nem látott, csillogó jeges szigetvilágot, amelyet az uralkodóról, Ferenc Józsefről neveztek el. A két szponzor is „kapott” egy-egy szigetet, melyek a Zichy-Land és a Wilczek-Land megnevezéseket kapták. Sőt, az eredeti Julius von Payer által közölt térképen a Wilczek-Landészaki részén, a 82. fok felett felfedezhetünk egy Buda-Pesth-fokot is, melyről azonban később kiderült, hogy téves és nem létezik a valóságban: a sarkvidéken sokszor előforduló jelenség, a délibáb tévesztette meg Weyprecht és Payer észlelését. 

Julius von Payer térképe a Ferenc József-földről. (Wikimedia Commons)

Megpróbáltatások

Kepes doktor 1873. március 13-án maga is megbetegedett, két hétig medvehússal etették társai, miután újra erőre kapott. Naplójában egy másik eseményt is megörökített Julius von Payer, melyet le is rajzolt: Kepes doktor alatt beszakadt a jég, de sikerült kimenteni. Kepes doktor szakértelmét dicséri, hogy a hosszú és kimerítő gyaloglások ellenére egyetlen egy társukat vesztették el: a hajógépész Otto Kirsch tüdőbajban hunyt el. A citromlé elfogyott, a skorbuttól legyengült társaság már nem bírta volna sokáig a jégmezőkön való menetet. Lelkileg is nehéz volt elviselni a nélkülözéseket. A két évig elhúzódó expedícióban annyira legyengültek, hogy attól kellett tartani, az elcsigázott társaság örökre ott marad a jég világában. Társuk halála figyelmeztető jel volt az orvosnak, és azt javasolta, hogy forduljanak délre.

Medvetámadás. Részlet Julius von Payer 1876-ban megjelent könyvéből. (MNM–Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár gyűjteménye. Fotó: Ráczkevy Edit)

Visszatérés

Három hónapnyi vándorlás után 1874. augusztus közepén elérték a jégtábla szélét. Három csónakot is magukkal cipeltek a szánokon, ezért a nyílt vízre szálltak, hogy a távolban látszódó Novaja Zemlja partjai és hegyei felé evezzenek. A part közelében két orosz halászhajóval találkoztak, akik felvették őket és a norvégiai Vardø kikötőjébe szállították őket. Innen már bérelt hajókkal tértek vissza a német kikötőkbe, ahonnan vonattal érkeztek meg Bécsbe. Itt nagy ünnepléssel fogadták a 812 napig tartó expedíció hőseit, sok helyre hívták őket előadást tartani, kitüntetéseket kaptak. Kepes Gyula 1874-ben a Vaskorona III. fokozatát kapta és honvéd törzsi orvossá nevezték ki. 

Kepes Gyula a jégben. Részlet Julius von Payer 1876-ban megjelent könyvéből. (MNM–Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár gyűjteménye. Fotó: Ráczkevy Edit)

Julius von Payer egy közel 700 oldalas könyvben írta meg a történetüket, amelyet saját művészi rajzaival színesített (Die österreichisch-ungarische Nordpol-Expedition in den Jahren 1872–1874). Az 1876-ban Bécsben kiadott terjedelmes útleírás a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtárban olvasható, melyben 146 kép, valamint 3 térképmelléklet egészíti ki a német nyelvű szöveget. 

Ráczkevy Edit

Irodalom:

Emed, Alexander: Kepes Gyula, az Arktisz kutatóhajó orvosa. 2008.

Payer, Julius von: Die österreichisch-ungarische Nordpol-Expedition in den Jahren 1872–1874. Wien, Völder, 1876.

Szállási Árpád: A fagyvilág magyar orvosvándora. Orvosi Hetilap 125 (1984) 14. 835–837.

Szállási Árpád: A világvándor Kepes Gyula orvosdoktor. Kór-Lap. Az Esztergomi Orvosi Kamara Lapja 7 (1997) 4–5 sz., 2–3.