TINKTÚRA

Az indiai hagyományos orvoslás (ájurvéda) alapművét legendás összeállítójáról Csaraka-samhitá (Csaraka kompendiuma) néven ismeri a világ. A 4. századtól kezdve gyakorta hivatkoznak rá indiai és Indián kívüli (arab, tibeti, kínai) forrásokban, továbbá számos kommentárja és fordítása született. A 11. században élt horászáni perzsa polihisztor tudós, Al-Bírúni említi Indiáról szóló művében, hogy a Barmakidák – az Abbászida kalifátust ténylegesen igazgató vezíri család – számára a teljes művet lefordították arab nyelvre. A kutatók és az ájurvéda művelőinek érdeklődése a mű iránt azóta is töretlen. Hírét és hatását jelzi, hogy a 20. század fordulóján Csaraka nevét vette fel az Egyesült Államok orvostudósainak ma is létező és rendszeresen ülésező klubja, a Charaka Club.

Miniatűr festmény: Charaka portréja. (Wellcome Collection. Attribution 4.0 International, CC BY 4.0) 

Világhíre ellenére kevés biztosnak vehető adat áll rendelkezésünkre Csarakáról. Neve az indiai vándortanítók tiszteletbeli megjelölése volt, egy foglalkozást, nem pedig egy konkrét személyt jelölt, így sok hasonló életmódot folytató személy viselhette ugyanezt a nevet. Ezt látszanak megerősíteni a Csarakára vonatkozó irodalmi hivatkozások és utalások is, amelyek időben (és térben) túlságosan szórtak ahhoz, hogy egyazon személyre vonatkozhatnának. De akkor vajon melyik az „igazi” Csaraka, a nevezetes orvosi mű szerzője? Annak a hagyománynak higgyünk-e, amelyik Csarakát Patandzsalival, a Kr. e. 2. században élt híres grammatikussal és/vagy a jóga alapművének azonos nevű szerzőjével azonosítja, vagy annak, amelyik a Kusán-dinasztia nagynevű uralkodójának, Kaniskának (Kr. u. 1. század) udvari orvosával? Minden szempont gondos mérlegelése után is azzal kell beérnünk, hogy a Csaraka nevű óind orvos legkorábban a Kr. e. 2. században, legkésőbb a Kr. u. 2. században élhetett. (Ezzel kapcsolatban az indiai és a nyugati medicina között létrejött, itt nem részletezendő kölcsönhatás miatt érdemes utalnunk az időbeli összefüggésekre: a görög Hippokratész /Kr. e. 460 k. – Kr. e. 375 k.) mindenképpen megelőzte korban Csarakát, míg az európai antikvitás másik híres orvosa, Galénosz /Kr. u. 129–216 k./ vagy később élt Csarakánál, vagy akár kortársa is lehetett.)

Csaraka szobra a Patandzsali Jóga Intézet kampuszán Haridvárban. (Wikimedia Commons CC BY-SA 3.0. Fotó: Alokprasad, Balajijagadesh)

Patandzsali és Csaraka azonosságának elfogadására csábíthat az az érdekes összefüggés, hogy Patandzsalit a hindu kozmológia teremtési ciklusai közötti folytonosságot szimbolizáló Sésa kígyó (nevének jelentése ’maradék’, ti. az előző teremtés maradéka) inkarnációjaként tartja számon a hindu hagyomány, és mint ilyen, Sésa a leghosszabb életű teremtmény a földön. Ez az orvosláshoz úgy kapcsolódik, hogy az indiai medicina legfőbb célja a hosszú élet biztosítása. Másrészt ismert, hogy a kígyó egy szélesebb kulturális kontextusban (görög és bibliai hagyomány) is fontos szimbolikus tartalmak hordozója, emellett az Aszklépiosz botjára tekeredő kígyó közvetlenül is az orvoslással (és az Aszklépiosszal azonosított Kígyótartó csillagkép révén a csillagászattal) áll összefüggésben. Mindez azonban inkább érdekesség, mint perdöntő összefüggés Csaraka kilétét és korát illetően.

Csaraka művéből kiindulva sem számíthatunk biztosabb támpontra, mivel a szöveg kolofonja datálást nem tartalmaz, csupán a szerző és az átdolgozók személyét jelöli meg. Az ebből nyert információ egybecseng azzal, amit Csaraka a mű történetével kapcsolatban a szövegben is kifejt: ő maga nem a mű szerzője, hanem – egy bizonyos Dridhabalával együtt – egy több évszázaddal korábban keletkezett mű szerkesztője. Az eredeti orvosi értekezés (Agnivésa-tantra) összeállítója Agnivésa, akit a Tűzisten, Agni fiaként tart számon a mitológia, és aki Átréjától kapta a tudást, Átréja pedig Bharadvádzsától, a hét védikus bölcs (risi) egyikétől. A tudás átadásának fonalát visszafejtve ezen ponton érkezünk el az emberi és az isteni tudás határára, mert Bharadvádzsa a hagyomány szerint közvetlenül Indra istentől kapta meg – a risik követeként, saját kérésére – a hosszú élet titkát.

A Carakasamhita egy szakasza – sutrasthana (Charaka). (Wellcome Collection. Attribution 4.0 International, CC BY 4.0)

Agnivésa műve mára nem maradt fenn, Csaraka idején azonban még megvolt, és feletehetőleg az ájurvéda neves középkori képviselője, Vágbhata idején veszhetett el. Csaraka szerkesztői munkássága korántsem becsülendő alá. Átréját és Agnivésát – akiket a Kr. e. 8–7. századra tehetünk –, illetve Csarakát mintegy fél évezred választotta el egymástól.  A hagyományvonal töretlen volt, azonban az Agnivésa-tantrában foglalt tudás a védikus kultúra (kb. Kr. e. 1500 – Kr. e. 500) leáldozása miatt megkopott, háttérbe szorult. Csaraka Agnivésa szövegének szükség szerinti lerövidítésével, magyarázó bővítésével, kiegészítésével az ájurvéda régi védikus hagyományát felelevenítette, megújította, aktualizálta; ma azt mondanánk, leporolta.  Miért volt erre szükség? Az orvosi tudás Csaraka korában több impulzust kapott. A buddhizmusban, amely Asóka Maurja (Kr. e. 268 k. – 232 k.) alatt államvallássá lett, majd a Kusán-dinasztia (Kr. u. 1–4. század) alatt ismét uralkodói támogatást élvezve virágzott, különös jelentőségre tett szert a könyörület, a mások iránti törődés, melybe az orvosi segítség is beletartozott. Az emberi test fiziológiája iránti érdeklődésre a jóga művelése során szerzett misztikus és konkrét tapasztalatok is serkentőleg hathattak. Végül, de nem utolsó sorban a Nagy Sándor indiai hadjárata (Kr. e. 326–324) nyomán India és a hellenisztikus Nyugat között megnyíló kommunikációs csatornák és az Északnyugat-Indiában végbemenő kulturális szinkretizmus a medicina területét sem hagyta érintetlenül – ez azonban már egy önálló vizsgálatot érdemlő történet.

Charaka, Kr. e. 500 körül. (Wellcome Collection. Attribution 4.0 International, CC BY 4.0)

Az orvoslásnak ebben a felpezsdülő korában élt Csaraka, s terjesztette faluról falura, városról városra vándorolva művének tanait. Talán ezért is van az, hogy az ájurvéda alapműve nem Agnivésa, hanem az ő nevén vált híressé és maradt az utókorra.

Utóirat: Egy kérdés megválaszolásával adós maradtam: ki volt az a Dridhabala? Úgy esett, hogy Csaraka kompendiumának mintegy egynegyede szintén elveszett, ezt Dridhabala rekonstruálta Agnivésa műve alapján. Dridhabala tehát Csarakával azonos munkát végzett, mégis úgy tűnik, mintha neki a szürke eminenciás szerepe jutott volna. A Csaraka-szamhitá teljes címe a hagyományvonal valamennyi kimagasló alakjának megadja a kijáró tiszteletet: „Csaraka kompendiuma: ismertette a nagy tiszteletű Átréja Punarvaszu, összeállította a nagy risi, Agnivésa, és átdolgozta Csaraka és Dridhabala”.

Dr. Renner Zsuzsanna

Ajánlott irodalom:

Benedek István: Mandragóra II. Budapest, Gondolat, 1979.

The Caraka Saṃhitā. 6 Vols. Jamnagar, Shree Gulabkunverba Ayurvedic Society, 1949.