A Pesti Hírlap 1894-es száma egy különös esetről számolt be. A szentendrei szigeten, Váccal szemben történt egy vasárnap délután, hogy Vác városának előkelő tagjai, egészségük megóvása érdekében térdig felhúzott nadrágban, szoknyában, cipő nélkül gázoltak a homokban, fűben, iszapban. A közeli csárdából hamarosan a butéliák (szeszes italok) is ideérkeztek, és a mezítlábas ifjúság boldogan ropta a csárdást. A mulatság sok nevetéssel és nagy hangzavarral járt, amihez hamarosan csatlakozott Tahitótfalu közelben legelésző tehéncsordája is bikájuk vezetésével. A megzavart Kneipp-kúrások a Dunában kerestek menedéket, nyakig merülve a hideg vízben. Az incidens sérüléssel nem járt, sem a tehenek, sem az emberek részéről, de a szigeten tartott Kneipp kúráknak ezzel befellegzett.
Hidroterápia. Gräfenberg, Németország, litográfia, 1860 körül. (Wellcome Collection)
De mi is vezette Vác prominenseit arra, hogy hétvégente mezítlábas túrákat tegyenek a sziget fái alatt?
Az egészséges életmódra törekvés a 18–19. század fordulóján került előtérbe, újra felfedezték a korábban feledésbe merült gyógymódokat. Így történet ez a vízgyógyászattal is, amely az ókori virágzás után a középkor folyamán háttérbe szorult. A hideg víz gyógyhatását az ókori és középkori tudósok többsége elismerte, de a hidro- és balneoterápia igazi reneszánszát a 19. század elején élte.
Mi is a különbség a kettő között?
A természettudomány fejlődése tette lehetővé, hogy a víz kémiai összetevőit, és azoknak az emberi szervezetre gyakorolt hatását behatóan vizsgálják. Ebből fejlődött ki a balneoterápia, ami a gyógyvizek gyógyító hatását használja külsőleg és belsőleg, egészségmegőrző, illetve terápiás céllal.
A víz hidroterápiás felhasználása inkább az egészség megőrzését, a test megedzését célozta, célozza. Ezek a terápiák a víz hő- és mechanikai hatását használják, – hideg-melegvizes váltott mártózások, víz alatti masszázs, súlyfürdők stb. Magyarországon ennek kultusza az 1830-1840-es években bontakozott ki, Vincenz Priessnitz (1799–1851) működése nyomán. A hideg vizes leöntések, borogatások, ivókúrák lassan a napi élet részeivé váltak. Pesten és Budán sorra nyíltak a vízgyógyintézetek, ahol tömegek kúrálták magukat. Az orvostársadalom a vízgyógymódokkal kísérletezett a legkülönfélébb betegségek kezelése érdekében.
Sebastian Kneipp lelkész beszéde Bad Wörishofen nyitott termében, 1895. (Wikimedia Commons)
Igazi fellendülést azonban a vízgyógyászatba a 19. század végén Sebastian Kneipp (1821–1897) wörishofeni katolikus pap hozott. Kneipp ifjú korában TBC-ben szenvedett, orvosai már feladták a reményt, mikor saját kezébe vette a sorsát és meggyógyított magát. Módszerét aztán könyvben is kiadta, és egyre többen és többen követték a példáját. A fürdőn, az egészséges életmódon és a szabad levegőn való mozgáson alapuló terápiája hamarosan elterjedt, Magyarországon különösen sok követőre talált. Könyvei több kiadást értek meg, követői sorra alakították a Kneipp társaságokat. Így esett, hogy a század végére, már nem volt olyan nagyobb város, ahol Kneipp-kör ne jött volna létre. Követői tanait szigorúan alkalmazták, a vizet hétféle módon használták fel: ezek voltak a fürdő különböző hőmérsékletű vízben, a borogatás, a pólyázás, a gőz, az öntés, a mosás és az ivás. A hideg víz gyógyhatását vegetáriánus étrenddel és minél többszöri mezítlábas sétákkal, víztaposásokkal erősítették.
Sebastian Kneipp szobra, képeslap, Magyarország, 20. század eleje (MNM–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. Fotó: Blahák Eszter)
A módszer népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1893-ban a magyar Kneipp Egyesület megalakulásánál Habsburg József főherceg elnökölt és maga Kneipp tartott előadást, aki a margitszigeti fürdőben betegeket is fogadott, erről így ír a korabeli sajtó:
„A padok, a székek zsúfolva voltak, kerekes betegszállító kocsikat toltak a homokos utakon, görnyedt, halavány urak bicegtek fáradtan ide-oda. Úgy volt, mintha Budapest minden betege, minden csüggedt szive ide zarándokolt volna egy szent és csalhatatlan próféta elé, aki biztos kötvényekkel garantirozza a jó egészséget és a hosszú életet. A hotel előcsarnoka zsúfolásig megtelt, a lépcsőkön leültek a fáradtak s a felügyelőség irodáját be kellett zárni, nehogy a türelmetlen embertömeg elfoglalja. (…) Négy órától hatig tartott a rendelés, de micsoda rendelés volt ez, jó Isten! Mióta Aesculap az ő jeles karriére-jét megkezdette, nem láttak ilyet az orvosi szobák falai. Előbb egyenkint bocsátották be a betegeket, de mi volt e páciensek erejéhez a szegény rendezők szívóssága! Pár perc alatt megtelt a két előszoba, és magában a rendelő teremben is ember ember hátán állott.”
(Pesti Napló, 1893. június)
Kneipp Intézet, Oravica, képeslap, Magyarország, 20. század eleje. (MNM–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum)
A módszer diadalútja majd a 20. század közepéig töretlen volt, a századfordulón a szanatóriumok nagy része már Kneipp tanai szerint működött, az egészség megőrzéséhez, visszanyeréséhez a diéta, a jó levegő és a testmozgás hármasát elengedhetetlennek tartották.
Scheffer Krisztina
Irodalom
Kenéz János: Priessnitzről és tanításairól 120 évvel a halála után. Orvosi Hetilap (112. évfolyam, 52. szám, 1971. december 26. p. 3137-3140
Kneipp Sebestyén: Vizkurám 35 évi tapasztalat alapján a betegségek gyógyitása és az egészség megóvása végett. Budapest, 1893.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.