A homeopátia megalkotója Samuel Hahnemann német orvos, kémikus 1755-ben született Meissenben és kalandos élete 1843-ban ért véget Párizsban. Kísérleteit saját magán végezve legfontosabb megfigyelése, a „similia similibus curantur”,„hasonló hasonlót gyógyít” elv máig a homeopátia legfontosabb tétele maradt. Nem volt ez az elv példa nélküli az orvostudomány történetében, hiszen már Hippokratész (Kr. e. 460 – Kr. e. 377 k.) is azt tanította, hogy ami meg tud gyógyítani, az beteggé is tud tenni, és ami megbetegít, az meg is gyógyíthat. Hahnemann újító megfigyelése, hogy ha egy szer nagy adagban betegségtünetet válthat ki, az kisebb adagokban segítheti a betegség gyógyulást. Gyógyszereit saját maga készítette, a kidolgozott eljárása során sokszorosan hígította, rázogatással, ütögetéssel energetizálta a készítményeket. Eredményeit 1810-ben mutatta be az Organon der rationellen Heilkunde (Az ésszerű gyógytudomány organona) című művében. A korabeli, sokszor drasztikus módszerekkel szemben, – mint például a hánytatás, érvágás – a „szelíd gyógymód” hamarosan közkedveltté vált. Bár a tudós orvostársadalom Hahnemannt és követőit kuruzslónak tartotta, a betegek előszeretettel használták gyógyszerit.
Fiatal homeopata orvos beszélget páciensével. Színezett fotólitográfia. (Wellcome Collection)
Az orvosok mellett a gyógyszerésztársadalmat is erősen megosztotta ez a gyógyszerezési mód. A hasonszenvi gyógyszerek előállítására Hahnemann szigorú szabályokat írt elő: a patikán belül különálló, füst és pormentes, lehetőség szerint napfénytől védett helyiségben, az előírásoknak megfelelő eszköztárral (pl. porcelán vagy achát dörzstál, üvegedények, stb.) lehetett előállítani az újfajta tablettákat. A nehézségeket fokozta az új gyógyszerformák bevezetése, a golyócskák, dörzsöletek létrehozásához szükséges eszköztár beszerzése, a lehetőség szerint friss növényi és állati alapanyagok előnyben részesítése, az új fogalmak megismerése, mint potenciálás, ősanyagok. Külön előírások vonatkoztak a gyógyszerészre: teljesen egészségesnek kellett lennie és a homeopátiás szerekkel való foglalkozás előtt tiszta ruhát kellett öltenie. Ezeknek a szigorú feltételeknek teljesítését kevés gyógyszerész vállalta: az első homeopátiás patikák egyikét hozta létre Jármay Gusztáv magyar gyógyszerész (1816–1896), a pesti Arany Oroszlán gyógyszertárban.
Homeopata útipatika Jármay gyógyszertárából, Magyarország, 19. század. (MNM–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. Fotó: Blahák Eszter)
A hasonszenvi gyógymód tanai már Hahnemann könyvének első kiadása után eljutottak Magyarországra. Az 1820-as években egyre több praktizáló orvos tért át a homeopátiás szerek használatára, ugyanakkor a hivatalos szervek hol tiltó, hol támogató rendeletei nagyban hozzájárultak a gyógymóddal szembeni ellentmondásos érzelmek táplálásához.
1846-ban például, a kezdeti tiltás után, a Kancellária rendeletében olyannyira liberalizálta a homeopátiás orvosok számára a gyógyszerek készítését és árusítását, hogy ez a gyógyszerész szakmát összefogásra kényszerítette: ennek köszönhetően jött létre 1872-ben a Magyar Országos Gyógyszerész Egylet. (Korábban bármilyen gyógyszert csak gyógyszerészek készíthettek és adhattak ki.) Ennek az ellentétnek a megoldását hozta el az 1876-os, többek között a gyógyszerészet rendezését is célul kitűző törvény, amely szabályozta a gyógyszerek – és köztük a homeopátiás gyógyszerek készítésének és árusításának mikéntjét.
Homeopata útipatika Jármay gyógyszertárából, Magyarország, 19. század. (MNM–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. Fotó: Blahák Eszter)
A hasonszenvi gyógymód magyarországi bevezetői közé tartozott többek között Forgó György, Pest vármegye főorvosa (1787–1835), vagy Bakody József (1781–1845), aki a kolera gyógyítása terén ért el kimagasló eredményeket homeopátiás szereinek használatával. Bakody orvosi eredményeit könyvekben és folyóiratokban mutatta be, de kortársai a szakmai hitelességét kétségbe vonták. Egy bírósági eljárás során kénytelen volt adatait hitelesíttetni: a gyógyult betegek vagy a helybeli lelkészek, tanítók igazolták adatainak igazságtartalmát. (szerencsénkre így mi is hiteles képet kaphatunk a 19. század közepének gyógyulási arányairól és a gyógyítási szokásokról).
A homeopátiával foglalkozó szakemberek mellett sok laikus homeopátiás szerekkel gyógyító is működött, ami arra késztette az orvosokat, hogy az egészségügyi felvilágosító munkában is tevékenyen rész vegyenek. Ennek köszönhetően számos mű látott napvilágot a reformkor idején, melyet laikus és kezdő homeopátiás orvosok számára írtak, ezzel is elősegítve a módszer terjedését valamit védekezve a hozzá nem értők által okozott károk ellen.
A korban az egyik legismertebb, legtöbbet forgatott mű a váci orvos Argenti Döme (1809–1893) „Különféle betegségek hasonszenvi (homoeopathiai) gyógyítása nemorvosok s kezdő hasonszenvi orvosok használatára” című könyve, amely 1847-ben jelent meg először, és számos kiadás után mintegy tízezer példányban fogyott el. Argenti Döme, aki kiérdemelte a váci csodadoktor címet, többek között gyógyította József főherceget, Vay Sándor újságírót (1859–1918), Tompa Mihályt (1817–1868), Madách Imrét (1823–1864), Vörösmarty Mihályt (1800–1855), sőt Bismarckot, a porosz kancellárt is Berlinben. Pesti rendelője Jármay patikája felett volt, szoros együttműködésük eredménye lett Argenti könyve, a „Hasonszenvi útitárs”, amely a leggyakoribb utazás közbeni betegségek elleni gyógymódokat ismertette és kiegészítéséül állították össze a kedveltté vált úti patika készletet is.
A homeopátia Magyarországon az 1830-as évektől az 1880-as évekig élte fénykorát, ezekben az években mintegy 80 tekintélyes orvos működött szerte az országban. Jelentőségét a 19. század végére veszítette el, majd hosszú szünet után az 1990-es évektől éledt újjá.
A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 2002/2003-ban megrendezett időszaki kiállításon mutatta be a homeopátia Magyarországi történetét. A kiállításról készült dokumentumfilm az alábbi linken érhető el:
https://www.homeopata.hu/hu/content/egy-kiallitasrol-keszult-dokumentumfilm
Scheffer Krisztina
Irodalom:
Argenti Döme: Hasonszenvi gyógymód és gyógyszertan kezdő h. orvosok és művelt nemorvosok használatára. Pest, 1868.
Kapronczay Károly: A homeopatia Magyarországon. Orvosi Hetilap 133 (1992) 6, 369–370.
Kölnei Lívia: A Magyar Hasonszenvi Orvosegyletről. 150 éve alakult meg a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület jogelődje. Simile 22 (2015) 4, 110–111.
Kóczián Mária – Kölnei Lívia: Homeopátia Magyarországon. 1820–1990. Budapest, Noran, 2003.
Zajra Erik: Rövid visszatekintés a hazai homeopátiás gyógyszerkészítés múltjába. Gyógyszerészet 38 (1994) 727–728.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.